Törökország inflációja 68,5 százalékra emelkedett. A török jegybank nem győzi emelni a kamatot, hogy kordában tartsa az elszabadult árakat. Ez egyelőre csak a szeszes italok és a cigaretta esetében sikerült.
Szerző(k): H. Sz.Steven Mnuchin volt amerikai pénzügyminiszter azon gondolkodik, hogy megvásárolja a TikTok-ot. Amennyiben az ügyletet valóban nyélbe ütik, az kísértetiesen hasonlíthat a folyamatra, ahogy Elon Musk két évvel ezelőtt magáévá tette a Twittert.
Szerző(k): Hercsel AdélA több évtizede nem látott mértékű pénzromlás tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá.
Szerző(k): Sánta AndrásHosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugróan nagy értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Szerző(k): EconomxCsökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 65 236,93 ponton zárt pénteken, 248,60 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 53,75 milliárd forint volt az előző heti 68,18 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Szerző(k): Németh Tamás96 ezer milliárd forint fölé nőtt a magyarok pénzügyi vagyona, ennek nagy részét azonban a felső 10-15 százalék birtokolja. Sőt, a leggazdagabb 1 százalék kezében van a teljes vagyon harmada.
Szerző(k): Horváth BalázsCsütörtökön kora reggel rakétazápor érte az ukrán fővárost. A jelentések szerint legalább tíz ember megsérült.
Szerző(k): Zádori BenceKutatások bizonyítják, hogy a lakossági befektetők több mint 70 százaléka pénzt veszít a tőzsdén, 90 százaléka pedig alulteljesíti a piacot.
Szerző(k): Kovács ÁdámAz Attestor Capital fedezeti alap pert indított a Lemma Technologies ellen, amely az FTX követeléseinek egyik eladója volt. A per rávilágít többek között a kriptopiac bonyolultságára és kockázataira.
Szerző(k): H. B.